A jobb agyféltekés rajztanfolyam azzal kecsegtet, hogy a művészet egy olyan dolog, amihez már 4 nap is elegendő a jártasság megszerzéséhez. Realisztikusan, létezik bármi, amit 4 nap alatt magabiztosan el lehet sajátítani? Ez valójában csak egy költői kérdés.
Alapvetően arról szól a fáma, hogy a jobb agyféltekés rajztanfolyam azoknak nyújthat segítséget, akiknél nem ez az agyfélteke a domináns, így az ilyen fajta készségei még kevésbé fejlettek. A jobb agyféltekés rajztanfolyamok többségének a kommunikációja viszont egész más irányba viszi a történetet, erről majd a későbbiekben lesz szó. Nézzük, mire lehet jó egy ilyen rajztanfolyam ? Egy jobb agyféltekés rajztanfolyamon pár alkalom alatt a figyelem minőségének fejlődését érhetjük el, ami megadhatja a rajztanuláshoz szükséges alapvető látásmódot. Embere válogatja, hogy melyik agyfélteke a domináns, azaz melyiknek a funkciói fejlettebbek. Semmi pánik! Minden fejleszthető!
Ezt a rajzolást Betty Edwards rajztanár ötölte ki, aki a tanítás során szerzett tapasztalataiból merítkezett. Ez egy pár napos módszer mely során egymásra építkező feladatok során tanulnak meg a résztvevők más szempontok alapján szemlélődni. Így elmondható, hogy egy ilyen jobb agyféltekés rajztanfolyam a rajztudáshoz- és tanuláshoz szükséges agyi funkciókat, figyelmi minőséget, struktúrát fejleszti. Ez a módszer arra a tényre alapoz, hogy a jobb agyfélteke felel a kreatív folyamatokért.
Annak ellenére, hogy magát a rajztudást csak minimálisan fejleszti a jobb agyféltekés rajztanfolyam, a hatása mégis látványos, hiszen a két félteke közti egyensúlytalanságon változtat. A figyelem fejlesztése mellett azért gyorsan átveszi a rajztanulás legalapvetőbb lépéseit, mint a terek, téri viszonyok, árnyékolás, méretek aránya és az egész egységének szemlélése. Ennek a duónak az eredménye az a látványos fejlődés, ami a résztvevőknél tapasztalható.
Másik dolog, amit az ember egy ilyen rajztanfolyamtól kaphat a sikerélmény és az ehhez társuló magabiztosság fejlődése. Szuper lehet például azoknak, akiknek a nem igazán rugalmas közoktatási keretek elvették a kedvüket a kreatív utaktól!
Ha valódi professzionális tudást szeretnél szerezni, ahhoz már kevés lesz az az ismeret, amit egy jobb agyféltekés rajztanfolyamon szerezhetsz. Ahhoz, hogy valódi művésszé válj több éves gyakorlás és tanulás szükséges! Az a szemfényvesztés, hogy bárki és mindenki is művész, sőt ez már egy ilyen tanfolyam elvégzésével is elérhető! Ez bármennyire kecsegtető sajnos nem felel meg a valóságnak! Szomorú, hogy az ilyen felelőtlen ígéretek a művészetben még nem jártas fejlődni vágyókat félrevezetik és abba a hitbe ringatják, hogy 4 nap után akár már kiállításuk is lehetne! Ami ebben még sajnálatos, hogy a jobb agyféltekés rajztanfolyamok amúgy hasznos lehetőségeit elhomályosítják ezek a hangzatos ígéretek! Az ilyen kurzusok helyett vagy mellett, ha valóban fejlődni vágysz, akkor keresni kell egy nem gyorstalpaló, professzionális rajzoktatást, pl. olyat., ami nálunk is van!
Rólunk mondtátok...
A Corvin rajziskola 1994 óta sikeresen
működő, a képzőművészet és a design
oktatásán alapuló művészeti iskola.
Sokszínű képzéspalettánkon minden
művészet iránt nyitott érdeklődő
megtalálhatja a számára
leginspirálóbb kurzust.
Cím: 1111 Budapest, Vak Bottyán u. 3. Földszint, bal oldali kapu
SZEMÉLYES ÜGYINTÉZÉS:
Szeptembertől júniusig minden
kedd, csütörtök, péntek 15:00-18:00-i
szombat 12:00-16:00
TELEFONOS, E-MAILES ÜGYINTÉZÉS:
minden hétköznap 12:00-18:00
Oktatásszervezés: +36 70 609 1801
e-mail: corvinrajziskola@
A Corvin harminc éves működése során mindig segített azokon a fiatalokon, akik szociális helyzetüknél fogva nem engedhetik meg maguknak, a minőségi művészeti képzést. A Corvin missziója, hogy évente 2 alkalommal magas összegű ösztöndíjjal támogassa a tehetségeket. Szeptemberben RAJZÓRÁINKRA, tavasszal DESIGNER KÉPZÉSEINKRE hirdetünk pályázatot. Kérünk Titeket, hogy amennyiben módotok van rá, támogassátok alapítványunkat, hogy egyre több tehetség tudjon a Corvinban fejlődni!
Tudástár az Oktatásért Közhasznú Alapítvány Unicredit:
10918001-00000085-70900018
Szerződési feltételek
Adatkezelés
Minőségpolitika
Szerzői jogi szabályozás
Partnereink
Felnőttképzési programunk
Copyright 2025 – All Rights Reserved.